2010. december 15., szerda 276/2010. (XII.15.)
276/2010. (XII.15.) sz. határozat: 11 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett
1./ A Képviselő-testület a 2011. évi költségvetési tervezési munka szempontjait a következőkben határozta meg: I./ A működési kiadások tervezése során egyetértett azzal, hogy: • A költségvetési rendelettervezet előkészítése során biztosítani kell az intézményekkel és a jogszabályokban előírt fórumokkal történő egyeztetést. • Az intézményi költségvetések tervezése során csökkenteni kell az önkormányzati támogatás arányát. • Csökkenteni kell a túlórákat és a belső helyettesítéseket. • A személyi juttatások tervezése a 2011. évi költségvetési törvény szerint történik. A személyi juttatásokat úgy kell megtervezni, hogy a törvényi, jogszabályi kötelezettségeken alapuló kifizetésekre nyújtson fedezetet. • Biztosítani kell a pedagógusok szakkönyvvásárlásának törvényben meghatározott mértékű előirányzatát. • A közhasznú és közcélú, valamint közfoglalkoztatott munkavállalók részére étkezési hozzájárulás biztosítását nem tervezzük. • A takarékosság követelményének érvényesítése érdekében felül kell vizsgálni a kiadások alakulását, rangsorolni kell a feladatokat annak érdekében, hogy megtakarításokat lehessen elérni. A tervezés feladatorientált legyen. • A költségvetési egyensúly megőrzése érdekében felül kell vizsgálni az egyes feladatok tartalmát, költség- és létszámszükségletét. Racionálisan szűkíteni kell a kapacitásokat, csökkenteni a létszámot. E felülvizsgálatnak minden költségvetési szervre ki kell terjednie. • A dologi kiadások tervezésénél a 2010. évi tényszámokból kell kiindulni. Ez csak a tényszerű változások egyenlegeivel növekedhet úgy, hogy a növekedés fedezetét saját bevétel biztosítsa.
II./ A fejlesztési bevételek tervezése során egyetértett azzal, hogy:
• A tervezésnél figyelembe kell venni a folyamatban lévő beruházásokhoz már elnyert pályázati támogatásokat. • Az intézményi, önkormányzati felhalmozási, felújítási feladatokra csak a halaszthatatlan és sürgős munkák elvégzésére tervezhető kiadás. Ezek egyeztetésre kerülnek az intézményekkel. • A fejlesztési hitelek törlesztő részleteit és kamatait tervezni szükséges. Tervezésre kerül a kötvény kamat és tőkefizetési kötelezettség kiadási előirányzata.
2./ Barcs Város Képviselő-testülete az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját elfogadta.
3./ A Képviselő-testület utasította a címzetes főjegyzőt, hogy az 1.) pontban meghatározottak szerint a költségvetési tervezési munkákat végezze el.
Határidő: A 2011. évi költségvetési rendelet testületi előterjesztése Felelős: Előkészítésért: Balázsné Dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző Előterjesztésért: Karvalics Ottó polgármester
4./ Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte valamennyi fenntartásában levő intézménye számára, hogy a 2010. évben az intézményi költségvetésekben megtervezett álláshelyek közül az üres álláshelyeket nem lehet betölteni, és azokkal az intézményi létszámkeretet csökkenteni kell, valamint bér - és járulék vonzatukkal nem lehet számolni a 2011. évi intézményi költségvetések tervezésekor.
Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért valamennyi érintett intézményvezető Határidő: azonnal, illetve értelem szerint
5./ Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Móricz Zsigmond Művelődési Központ létszámcsökkentését, 0,5 fő művelődésszervezői álláshely 2011. február 1-től való megszüntetését.
Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért Veszner Ádámné igazgató Határidő: azonnal, illetve értelem szerint
6./ Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Dráva Múzeum létszámcsökkentését, 1 álláshely 2011. február 1-től való megszüntetését.
Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért Mészáros Ádám igazgató Határidő: azonnal, illetve értelem szerint
7./ Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkérte Barcs Város Önkormányzata polgármesterét, hogy folytasson tárgyalást az intézmények és az önkormányzat átvilágításával kapcsolatban, és erről adjon tájékoztatást a Képviselő-testületnek.
Felelős: Karvalics Ottó polgármester Határidő: azonnal, illetve értelem szerint |